Ebben az albumban azok a mentett állatok találhatók, akik végleg menhelyünk/egyesületünk gondozásában maradnak. Beteg, folyamatos orvosi ellátásra szorulnak, nagyon félős, harapós, nagyon idős állatok, akik ez miatt már több éve nem találnak gazdira, így egyesületünk gondozásában maradnak életük végéig. Természetesen ha van olyan gazdijelölt, aki ezekkel együtt is vállalja valamelyik védencünket, úgy örökbe fogadható.

Ellie, Etus és Fritz

276323097_1985032701684469_4408700656873162758_n

Elliet és Etust Egyházashetyéről mentettük csont soványan Rendőri és Jegyzői segítséggel. Ellie állapota hetekig válságos volt. Napont majd 2 naponta jártak ki hozzá az orvosok, Etusnak is előjött több betegség is. Ellie és Etus nagyon kötődnek egymáshoz, de  Ellie állapotából adódóan nem tudott se felállni se játszani vele, azért hogy ő nyugodtan tudjon rehabilitálódni, ezért hoztunk Etusnak egy társat. Fritz gazdája elhunyt és aki ideiglenesen befogadta Fritzet megígérte neki hogy soha nem lesz kaja belőle és csak jó helyre adja, így került Állatotthonunkba Fritz. Minden önkéntesünk és látogató megszerette őket.Mindhárman végleges Menhely lakók lesznek.

Legyél te Fritz, Etus vagy Ellie virtuális gazdija támogathatod szénával, kecske táppal, zöldségekkel, gyümölcsökkel vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Fritz/Ellie/Etusvirtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Ellie virtuális gazdija:

Etus virtuális gazdija:

Fritz virtuális gazdija:

Margit és Jenő

 

274708280_1963050980549308_3623471125406817353_n

 

Margitot és Jenőt házikedvencként tartották, gazdájuk halála miatt új helyet kerestek nekik,de olyant  ahol nem lesz belőlük kaja hanem kedvencként élhetnek életük végéig. A rokonok nem járták sikerrel, nem találtak ilyen helyet nekik, ezért kérték egyesületünk segítségét. Így ők is Állatotthonunk végleges lakói lesznek.

Legyél te Margit és Jenő virtuális gazdija támogathatod csirke leséggel(csirketápot nem szeretik), liszt kukaccal vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeiket fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Margit és Jenő virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Margit és Jenő virtuális gazdija:

 

Picur

18766046_733759043478514_5675396756674610055_n

2008-2009 körüli születésű ridgeback keverék szuka kutya. 2014-ben került egyesületünk gondozásában, a volt gazdáitól az önkormányzat egyszer már elvette, de sajnos visszaadták. Amikor visszakerült túlsúlyos lett és ezért  cukorbeteg is, naponta 2* inzulinozni kell. A cukorbetegsége  és a kora miatt sajnos senki nem akarta örökbe fogadni, így ideiglenes befogadójánál éli le hátralévő életét. Gyógytápot eszik és az inzulinnal szinten tartjuk a cukrát, szerencsére még mindig jó formában van.

Legyél te Picur virtuális gazdija!  Támogathatod  gyógyszáraz táppal, gyógy alutasakos/alutálkás/konzerv táppal, parazitamentesítő szerrel, vitaminnal, izületvédővel vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Picur virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Picur virtuális gazdija: 

Betty

betti

 

Betty gazdája egy alkoholista ember volt, aki mindig bántalmazta. Egész éltében 1 méteres láncon élt és enni sem mindig kapott. 2017-ben került menhelyünkre, egyesületünk önkénteseit és a gondozókat elfogadta, viszont idegen emberekkel bizalmatlan és kiszámíthatatlan. Így Betty élete végéig menhelyünk lakója.

Legyél te Betty virtuális gazdija támogathatod senior táppal,parazitamentesítő szerrel,öreg kutyáknak való vitaminnal vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Betty virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Betty virtuális gazdija:

 

Lexie

2018.05.10 születésű nőstény cica gyönyörű cica, de rettenetesen fél, csak a többi cicával és nyuszikkal barátkozik.Neki is próbáltunk gazdát találni, de a félőssége miatt sajnos nem sikerült. Ő is ideiglenes befogadójánál éli le az életét.

Legyél te Lexie virtuális gazdija!  Támogathatod száraz táppal, alutasakos/alutálkás/konzerv táppal, parazitamentesítő szerrel, vitaminnal, macskaalommal vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Lexie virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Lexie virtuális gazdija: 

The gallery was not found!

Savannah

2018.05.01 születésű nőstény cica, az erdőben találták még kölyök cicaként. Már akkor nagyon félős cica volt, hiába próbáltuk rehabilitálni, ideiglenes befogadóján kívül mindenkitől retteg. Próbáltunk gazdit találni neki, többen is jöttek megnézi, de sajnos nem gazdisodott. Ideiglenes befogadójánál több félős cica is van és ő is nála fogja leélni az életét.

Legyél te Savannah virtuális gazdija!  Támogathatod  száraz táppal, alutasakos/alutálkás/konzerv táppal, parazitamentesítő szerrel, vitaminnal, macskaalommal vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Savannah virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Savannah virtuális gazdija: 

The gallery was not found!

Rozsdi

The gallery was not found!

 Rozsdi
2017. januári születésű bak logófülű nyuszi. Ő is húsvéti megunt nyuszi. Kézhez szokott, barátságos, cicákkal jól kijön, gyerekeket imádja. Sajnos senki nem akarta örökbefogadni ezért ideiglenes befogadójánál éli le az életét.

Legyél te Rousdi virtuális gazdija támogathatod nyúltáppal,pellet alommal,szénával vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Rozsdi virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

 Rozsdi virtuális gazdija:

Bunny és Hógolyó

277681921_687619209051563_8554603649904843278_n

Bunnyt 7 testvérével együtt mentettünk egy szaporítótól 2015-ben. 6 tesó gazdisodott, ő és Hógolyó a folyamatos egészségügyi problémáik(F miatt nem találtak gazdira ezért végleges lakóink maradtak. Ha szeretnéd támogatni Bunny és Hógolyó orvosi költségeit vagy szeretnél hozzájárulni az etetéshez akkor virtuálisan örökbefogadhatod őket.

Legyél te Bunny és Hógolyó virtuális gazdija támogathatod nyúltáppal, szénával, pellet alommal vagy havonta egy összeggel amiből az élelmét  és orvosi költségeit fizetjük. Takarékbank Zrt. 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással Közleménybe: Bunny és Hógolyó virtuális gazdija! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük !

Bunny és Hógolyó virtuális gazdija: