(2/5)

mentőakciók

2019.05.30 Lánccal sétáltatott kutya mentése

Update: Brúnó kezd feloldódni,de még mindig maga alatt van.Kapott oltást és chipet, túl van az ivartalanításon. Hamarosan gazdikereső lesz. Lehet érte tolongani. Tündéri öregfiú!💕😍

🐕☹️😢Két önkéntesünk hazafelé tartott, amikor Szombathelyen megláttak egy férfit, aki láncon vonszolt maga után egy kimerült nagytestű kutyát. Megálltak, hogy megnézzék mi baja van a kutyának, akkor látták, hogy szerencsétlen kutya nyakára szorosan rá van tekerve a lánc, ráadásul 3*. A kutya már alig kapott levegőt, pár perc után lefeküdt és nem akart mozdulni. Önkéntesünk szólt a gazdának, hogy láncot tilos a kutya nyakára rakni és azonnal lazítsa meg, mert nem kap levegőt. A „gazdának” nem tetszett, mert szerinte ez így jól van, majd megpróbálta a teljesen kimerült kutyát magával rángatni, de annak még felkelni sem volt ereje. Önkéntesünk mondta, hogy rendőrt hív, mert ez már állatkínzás, felhívta a 112, de 1 óra elteltével sem érkezett senki… A „gazda” végül fogta magát és elment, a kutyát pedig otthagyta. 😡Természetesen önkénteseik nem hagyták az utcán a kutyát, akit ölben kellett cipelni, mert semmi ereje nem volt. Kb. 10 éves németjuhász keverék kan, chipje és oltása nincs. Nagyon rossz állapotban van, mind fizikálisan, mind lelkileg. Orvosi vizsgálatai és rehabilitációja megkezdődött. Tőlünk a Brúnó nevet kapta. Nagy drukkot kérünk! 💕 Aki szeretné támogatni mentési munkánkat és menhelyünk működését, az megteheti tárgyi adománnyal (jó minőségű kölyök vagy felnőtt száraz táppal) vagy a Savaria Takarékszövetkezet 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük ! 💗

 

2019.05.10 Kőszegi nyúlmentés

🐰🐇 Kőszegről kérték a segítségünket, miszerint egy férfit kilakoltatottak és az ingatlan mögött a vízparton egy takolmányban otthagyott 2 nyulat. A szomszédok kértek segítséget a nyulak már 3 napja nem ettek és nem ittak.Az egyik nyúl bak a másik nőstény. Rehabilitációjukat megkezdtük,hamarosan megkapják első oltásukat.Majd oltva és ivartalanitva örökbe fogadhatók. Aki szeretné támogatni a nyulak ellátását, az megteheti tárgyi adománnyal (jó minőségű szénával, nyúl táppal) vagy a Savaria Takarékszövetkezet 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük ! 💗

 

2019.05.03 Degu mentés

Egy család kérte a segítségünket, egy lány degujuk mellé vásároltak még egy lány degut, akiről kiderült, hogy fiú. Hamarosan 33 degujuk lett. Rendezett tiszta helyük volt, jól tápláltak és szét voltak válogatva családonként, csak nem nemek szerint. Önkéntesünk és a Happy Zoos csajok elmentek és szétválogatták őket nemek szerint. A felnőtt fiúk egyenlőre a tulajdonosnál maradtak. Összesen 24 degut hoztunk el. Egyesületünk gondozásába 13 került, ebből négy 2 hetes baba. Nagy valószínűséggel az összes nőstény vemhes, ezért 2 hónapig nem örökbefogadhatók. A felnőtt fiúk viszont várják a gazdijelölteket, valamint a picik is 6 hét múlva. Csak egyneműek és csak párosával, szerződéssel csak és kizárólag házi kedvencnek. Felvettük a kapcsolatot a Degu mentéssel, amint lesz helyük ők is átvesznek tőlünk. A ti adományaitoknak köszönhetően, szuper birodalmat sikerült berendezni nekik, ez sem sikerült volna a ti segítségetek nélkül! <3 Aki szeretné támogatni a deguk ellátását, az megteheti tárgyi adománnyal (jó minőségű szénával, degu táppal, fürdőhomokkal) vagy a Savaria Takarékszövetkezet 72100251-14956935-00000000 ( IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB ) számlaszámra való utalással! Valamint köszönettel fogadjuk az 1% felajánlásokat is. Adószám: 18508431-1-18. Köszönjük ! 💗

 

 

2019.03.23 Büki tacsi család

55523473_1107722749415473_3591568991421726720_n 55692832_1107751972745884_4835190477219168256_n

 

 

 

 

 

A soproni állatvédők kérték a segítségünket, egy kutyacsalád miatt. Bükön él egy család, akik költöznek és szabadulnának egy mama kutyától és 9 kölykétől. Menhelyünk kölyökrészlegén az egyik kennel kis lakói gazdihoz költöztek és megüresedett a helyük, így tudtuk fogadni a családot. A 9 kölyökből már csak 8 érkezett meg, egyet elosztogattak (reméljük jó helyre és orvoshoz viszik), 4 baba az anyukájukkal a menhelyre került, a másik 4 nagyon rossz állapotban lévő kicsi pedig ideiglenes befogadóhoz költözött.Természetesen ez az anyakutya sem rendelkezik chippel és oltással. Borzalmasan sovány mindenki és nagyon férgesek, a mai napon mindenki átesett a féregtelenítésen, most jön a pár napos gyomorideg, hogy a kicsikkel minden rendben legyen. Sajnos az ilyen súlyosan férges kicsiket nagyon megviseli a féreghajtás és gyakran hasmenés és infúziós kezelés a vége. Talán annyi szerencsénk van, hogy anyukájuk velük van, így azért jobbak az esélyeik. Az anyuka 2-3 év körüli tacsi keverék, a babák kb. 7-8 hetesek, de iszonyatosan visszamaradottak a férgesség miatt, nagyon kis nyeszlett aprólékok. A tacsi családdal újra megtelt a menhelyünk!
Nagyon szépen köszönjük a segítséget és a fuvart Bagócsi Szabinának és Monostori Kittinek! 🙂 🐾💕
Nagy drukkot kérünk!!!💕💕
Aki szeretné támogatni egyesületünk munkáját megteheti tárgyi adománnyal, (nagy szükségünk lenne Royal Canin STARTER száraztápra)
vagy a Savaria Takarékszövetkezet 72100251-14956935-00000000 IBAN: HU64 7210 0251 1495 6935 0000 0000 SWIFT: TAKBHUHB számlaszámra való utalással,
vagy Adó 1% felajánlással, ADÓSZÁM: 18508431-1-18
A segítséget előre is köszönjük! ❤ 🐾

Pincébe zuhant őzgida 2016.05.21.

2016. 05. 21. Sé Telefonon kérték segítségünket egy elhagyott kis ház pincéjébe zuhant őzgidához. A megtalálók kutyasétáltatás közben lettek figyelmesek a furcsa, jajjveszékelő hangra. Szerencsére kíváncsiságuk nem hagyta őket nyugodni, így a hang irányába indultak. Amikor oda értek vették észre a picike őzgidát, aki a pince lomjain kuporogva hívta anyját és a segítséget. A pince kb. 2,5 m mély, szerencsére a pici a lomokra esett. Azonban így is szenvedett némi sérülést. 🙁 A megtalálók egy falubeli bácsitól kértek kölcsön egy létrát, így a babát hamar a felszínre tudtuk segíteni. Ekkor vettük észre a mellső lábán lévő vágást, ami a csontjáig hatolt. Szerencsére tudta használni a lábát, és több állatorvossal konzultálva megnyugtattak minket, hogy jó esélyei vannak. Azonban további aggodalomra adott okot, hogy mivel kénytelenek voltunk érintkezni a picivel, esélyes volt, hogy az anyukája megérezve az ember szagot, nem fogadja őt vissza. Mentésünket az anya a távolból figyelte, többször közelünkbe is merészkedett, azonban hiába lapultunk hosszasan a fűben, nem jött a piciért, csak megközelítette. Közben állatorvosi segítség érkezett dr. Tóth Ádám ( helyi állatorvos) személyében, aki gyors helyszíni vizsgálat után megállapította, hogy a gida nincs életveszélyben. Így javaslatára behelyeztük a picit az erdő tövébe egy bokor alá, építettünk neki fűből fészket, hogy melegen tartsa. Izgulva hajtottuk nyugovóra fejünket, hiszen az éjjel nyugalma ott az erdőszélén, sorsdöntő volt. Reggel dr. Tóth Ádámmal visszatértünk a helyszínre, és örömmel láttuk, hogy az őzbaba nincs a helyén. Vérnyom sehol, viszont új csapát láttunk az erdő felől. Megnyugodva könyvelhetjük el, hogy a mama anyai ösztönei és a pici élni akarása ismét összehozta őket, és boldog, egészséges életet élhetnek! <3 Külön köszönet illeti a lelkes megtalálókat, Bakó Attilát, Spiegel Marcellt, Lődi Bernadettet és Jack kutyust, akik végig aktívan részt vettek a mentésben; dr. Németh Gábort ( Vetalitas Állatorvosi Rendelő Sárvár), aki telefonon segítette a mentést és adott hasznos tanácsokat, Gruber Ágnesnek, az Őrségi Nemzeti Park igazgatósági tagját, aki életmentő tanácsokkal látott el minket. Javaslatára a gumikesztyűnket, és bőrünket erősen bedörzsöltük füvekkel, gyógynövényekkel, hogy minél kevesebb szagot hagyjunk a bébin. Mint kiderült, sikeres ötlet volt 😀 Köszönjük még a telefonos segítséget dr. Szilágyi Máténak, és Máté Krisztiánnak, valamint az arra sétálók türelmét és megértését, és sok pacsi a létrás bácsinak! 😉 Aki szeretné támogatni egyesületünket, az megteheti : Rum és Vidéke Takarékszövetkezet: 72700260-30222313-00000000 IBAN: HU51 7270 0260 3022 2313 0000 0000 SWIFT kód: TAKBHUHB. A segítséget előre is köszönjük! (A feltöltött fotók, az események leírása és az egyesületi hírek az Állatvédők Vasi Egyesületének szellemi tulajdona, azok bármilyen módon történő felhasználása csak az egyesület írásbeli engedélyével történhet.)

13221522_557877771066643_3720614099231131911_n13244761_557877444400009_7590280279716997711_n13254200_557877711066649_143852819172827938_n13241278_557878077733279_5501283376253680427_n13260290_557878057733281_6621439035874293335_n13260290_557878057733281_6621439035874293335_n13263896_557878017733285_4709198929428087407_n

Vonatbalesetes kutya ( Fred) 2016.03.23.

2016.05.25. Rég jelentkeztünk Freddel kapcsolatos hírekkel, hiszen sebeinek gyógyulása hosszadalmas folyamat volt. Mára már csak egy 5 forintos nagyságú seb emlékezteti a szörnyűségekre, na meg a rövidke szőr helyenként 🙂 . Némi bicegés még észrevehető járásán, de lassan az is múlni látszik. Mivel állapota végre megfelelő volt, kaphatott oltást.Így oltva, chipezve várhatja rajongóit. 🙂 Gyereknapi programunkon ő is részt vesz, szívesen érzi a simogató kezeket! 2016. 04.04. 😀 Fred ma lábra állt! Ugyan csak pár másodpercre, na de kezdetnek ne elégedetlenkedjünk már! 😀 Eszi, isi, pisi, kaki normális. 🙂 Köszönjük szépen Dr. Szilágyi Máténak az akupunktúrát, ami belülről helyre rakta Fredet! A könyökéről pedig dr. Peresztegi Attila gondoskodott, aki mivel már stabil volt az állapota, meg is műtötte. Csípőműtét úgy néz ki még sem kell, így remélhetőleg Fred a célegyenesben van. 🙂 Támogatni természetesen továbbra is lehet kezelését, ellátását! 😉 2016.04.02. Újabb hírek Frediről! Idijét nagyon boldoggá tette, hogy eredményes volt a kezelés (akupunktúra is). Volt minden, aminek lenni kellett. Ez volt a feltétele annak, hogy meg lehessen műteni (mivel enélkül sajnos kétséges volt az életben maradása). És ma már farok csóvival is jelezte, igenis élni akar! Már mocorog is, amennyire sérülései engedik. Sebének egy része sajnos elhalt, azt el kellett távolítani, emiatt naponta többször kell kezelni a sebet. Szorítsatok, hétfőn 13-kor műtik! Utána jövünk majd friss hírekkel. 2016. 03. 23./ Friss hírek! Egy jó és egy rossz hírrel szolgálhatunk nektek, akik aggódnak Frediért. <3 Kezdjük a jóval. A mai vizsgálat során kiderült, hogy a hátsó lábai reagálnak, tehát nincs lebénulva. 🙂 A rossz hír, hogy iszonyú mennyiségű kullancsot találtunk benne. A vizelet vizsgálata kimutatta, hogy babéziás. Kapott injekciókat, fájdalomcsillapítót, infúziót. Szurkoljatok neki, hogy ne adja fel!!! Előzmény: 2016. 03.22. / Ma reggel kaptunk egy telefonhívást. Az egyik vasúti átjárónál, a vonat elütött egy kutyát. Azonnal a helyszínre mentünk. Nem tudtuk azt sem, hogy él-e még egyáltalán. A sínek melletti árokban feküdt mozdulatlan. Már szinte lemondtunk róla és már a gazdát akartuk értesíteni a chip alapján a balesetről. Ahogy közelítettünk felé, megmozdította a füleit. ÉL! Chipet néztünk, sikertelenül… Hoztuk a pokrócot, kiemeltük az árokból és a Szombathelyi Állatkórházba szállítottuk. Az oldalát felszakította az ütközés, a keresztcsontja eltört. A hátsó lábai jelenleg lebénultak. A gerincvelő nem szakadt, így reménykedhetünk, hogy csak átmeneti a bénulás. Teltházunk van, de az utolsó utáni lehetőséget is számba vettük és szorítottunk neki egy sarkot. Nálunk a Fred nevet kapta. <3 Eredeti gazdáját keressük! Ha bárki tud valamit a kutya gazdáiról, kérjük értesítsen minket! Rum és Vidéke Takarékszövetkezet: 72700260-30222313-00000000 IBAN: HU51 7270 0260 3022 2313 0000 0000 SWIFT kód: TAKBHUHB. A segítséget előre is köszönjük! (A feltöltött fotók, az események leírása és az egyesületi hírek az Állatvédők Vasi Egyesületének szellemi tulajdona, azok bármilyen módon történő felhasználása csak az egyesület írásbeli engedélyével történhet.)

1483308_534475866740167_7142968736136057661_n10399696_534475850073502_9013267628639340417_n12072788_534475790073508_5883451028447863540_n984114_534475910073496_2721647424820438028_n12193599_534924650028622_6334264476161868542_n13151865_550435078477579_6483024436727077789_n10415634_534924803361940_5815560490349355434_n

Pusztaláncon verembe dobott kutya 2016.02.07

Telefonon kérték a segítségünket kirándulok. Pusztaláncnál elhagyott területen verembe dobtak egy kutyát ami 4 méter mély volt. A beton zárólapot visszahúzták a verem tetejére. A kutya sokkos állapotban volt, csont és bőr. A teste tele van sebekkel, a füle szét van szakadva amiből folyt a vér, a feje tetején vastagon az alvadt vér, a nyakán egy vékonyabb csíkban a szőre kihullott és mélyebb sebek találhatók, amik már gyógyulnak. A sérülésekből ítélve valószínűleg kötéllel volt kikötve, megverték és beledobták a verembe. Sárvár és Celldömölk környéki mentőcsapatunk egyik tagja azonnal a helyszínre ment, majd elindultak Szombathelyről is önkénteseink segíteni. A bejelentők segítségével a dehidratált, sebes, csontsovány kutyát kimentettük, orvoshoz szállítottuk. A kutya jelenleg egyesületünk gondozásában van és a Missy nevet kapta. Még kissé rémült, de a sok rossz után is bízik. Egyenlőre nem örökbe fogadható, rehabilitációja és orvosi kezelése elkezdődött. Nagyon szépen köszönjük a bejelentőknek a segítséget Pataki Tímeának, Kemény Ritának, Horváth Endrének, Újvári Tamásnak. Aki szeretné támogatni Missy orvosi kezelését, megteheti a Rum és Vidéke Takarékszövetkezet: 72700260-30222313-00000000
IBAN: HU51 7270 0260 3022 2313 0000 0000
SWIFT kód: TAKBHUHB.
A segítséget előre is köszönjük!

12717365_519873138200440_2468632091196757497_n 12654153_519872981533789_1410740433554504291_n 12651165_519872581533829_2590578188463115244_n 12650891_519872784867142_2199936269988243739_n 10274150_519872431533844_2872350587023975728_n 12688241_519876394866781_3119857416768261557_n 12717288_519876314866789_4862373883302431843_n

Continue reading

Kőszegi állatkínzás 2016.02.07

2016.02.07 Néhány napja az Állatvédők Vasi Egyesületénél és a Fekete István Állatvédő Egyesületnél is többen tettek bejelentést egy kutyáról, aki az utóbbi időben vaddá vált, és a nyakába belenőtt a lánc. Ma mindkét egyesületet képviselve egy-egy taggal a helyszínre mentünk. A képek önmagukért beszélnek. A kutya általános állapota közepesnek volt mondható, de megközelítve láttuk a nyakán lévő, több hónapos, sarjadzott sebet. A gazda nem volt otthon, elérni nem tudtuk. Azonnal bejelentést tettünk a rendőrségen.

12651088_519579424896478_7223949144465282279_n 12717388_519580918229662_1109900054362043367_n 12654587_519580541563033_3626061167174400843_n

Continue reading

2015.01.17 fához kötött kutya

2015.01.17 Telefonon kérték a segítségünket, a Puskás Tivadar utca végén a sínek mellett a fához kikötöttek egy kutyát. A bejelentő arra sétált a fiával, amikor keserves kutyaugatásra és nyüszítésre lett figyelmes. Közelebb mentek és a bozótos mögött találtak egy 8-10 hónap körüli akita keverék kutyust, aki bálamadzaggal lett kikötve egy fához, a nyakörv olyan szorosan volt a nyakán, hogy több helyen is kisebesedett a nyaka. Aki kikötötte esélyt sem adva a kutyának, olyan helyre kötötte ami az útról nem látszik, bozótos rész mögött van és nagyon kevés ember jár arra. Így a szerencsének köszönhető, hogy a kutya túlélte .Természetesen chip nem volt bent. Rettentő boldog volt, amikor leszedtük a fáról, szerencsére nem régóta lehet ott. Nagyon szépen köszönjük a bejelentőnek, hogy értesített minket. A kutyus a Black nevet kapta,a bolhátlanításon és a féregtelenítésen túl van, kap oltást és chipet. Hamarosan megy ivartalanításra, utána pedig örökbe fogadható. Aki szeretné támogatni Black orvosi költségét, megteheti a Rum és vidéke Takarékszövetkezet 72700260-30222313-00000000

12493501_512324468955307_4654749466214959299_o 12513547_512322375622183_8637549369899844289_o 12525669_512324372288650_3401967327479633330_o 12400559_512625212258566_2001620478216937799_n

Continue reading

2016/01/23 Lakatlan telekről mentett kutyacsalád

Bejelentést kaptunk, hogy egy elhagyott telken egy anyakutya él kiskutyáival. Önkénteseink a helyszínre mentek és valóban, hat kiskutya élt egy elhagyott sufniban. Az anya a faluba jár vadászni, sajnos nagyon elvadult, megközelíteni lehetetlen. Végül sikerült befogni az egész családot és már meleg helyen várják a leendő gazdájukat. Orvosi kezelésük elkezdődött, túl vannak a féregtelenítésen és a bolhátlanításon. Oltást és chipet hamarosan kapnak, az anya kutyus pedig nemsokára megy ivartalanításra. A Minárcsik kutyaiskola a mama rehabilitációját megkezdte. Hamarosan örökbe fogadhatóak lesznek.
Aki szeretné támogatni a kutyacsalád orvosi kezelését megteheti a Rum és Vidéke Takarékszövetkezet: 72700260-30222313-00000000

12552905_514232882097799_3371031408900024250_n 11988187_514233025431118_8627644934804687668_n 12573132_514233348764419_3945000458415976941_n 12417625_514233402097747_609917321483407598_n

Continue reading

Older posts Newer posts