Példaértékű mentőakció!!!!!! (8 órán át tartó mentés)
Az osztrák PAT állatvédő szervezet kérte a segítségünket. Bobán borzalmas körülmények közt tart egy idős hölgy állatokat, lovakat, kutyát, baromfikat, nyulakat.
Szerdán 10-kor volt a helyszíni szemle: jegyző, hatósági állatorvos, az osztrák PäT szervezet egyik önkéntese, újságírók, a ló ideiglenes befogadója és az általa hozott állatorvos.
A szomszédok, ahogy megérkeztünk egyből jöttek panaszkodni, borzalmas ami itt van, ők már hányszor bejelentették, de nem történt semmi. A hölgy sajnos nem volt otthon, sőt próbált menekülni. (részletek :http://vaol.hu/hirek/lovat-es-kutyat-szabaditottak-ki-az-allatvedok-boban-1662587) Így sajnos nem jutottunk be, az ügyészségtől kért segítséget a jegyző. Szeretnénk mindenkinek megköszönni, aki segített a mentésben!! Külön köszönet Dr. Balás Endrének, Boba jegyzőjének, aki minden követ megmozgatott, hogy sikerüljön a kutyát és a lovat elhozni; a Jánosházi rendőröknek, akiknek bár lejárt a szolgálatuk 2 órája, de mégis ott maradtak segíteni, (pedig már a váltás is megjött); a Sárvári ügyészségnek akik megküldték a határozatot, hogy bemehetünk és elhozhatjuk az állatokat; .Dr. Gyöngyösi Adriennek, aki meggyőzte a hatósági állatorvost, az állatok tényleg borzalmasan vannak tartva. Wittinger Tündének, aki a lovat és a kutyát befogadta, az ügyvédnek, aki jogi segítséget nyújtott; Molnárné Vargyai Tündének; az Osztrák PAT szervezet önkéntesének; a szomszédoknak, akik mindenben segítettek, szénát és vizet adtak, hoztak erővágót, hogy bejuthassunk az állatokhoz; a Bobai polgármesternek; az Általános Iskola dolgozóinak és néhány diákjának. Nagyon szépen köszönjük!!! Ha nincs ez az összefogás, nem sikerült volna!!!!! 🙂 ♥ ♥ ♥